Written By Tanna

    Tudom, hogy szerelmes vagy a kiálló testrészekbe. Ha úgy vesszük a mell is kiáll. Meg a f*sz is.Azt küldöm a seggedbe. Na mindegy. A csontokba,bordákba, lapockákba és csigolyákba. Azóta csak szép csontú nőket reblogolok tumblin. Ne érts félre, nem kapsz ennyi figyelmet, csupán rájöttem, hogy tényleg szép. Pluszba arra is, hogy hiányzik a sajátom.

     Régen mindig számolgattam, hány bordámat érzek. Sőt, ha valaki sopánkodott, hogy jézusom, milyen sovány vagy, a legnagyobb bókot adta, öntudatlanul. Vissza kéne térni ehhez az időszakhoz. Akár még azt is hihetnéd, hogy annyira megviseltél, hogy étvágyam sincs, aztán azért vagyok pálcika. Sajnos az étvágyammal semmi különösebb problémám nincs.

    Bevillan a szád, ahogy eszed az undorítóan kinéző salátád a fasírtoddal. Én rágyújtok, de percekkel később kérdezem meg, hogy zavar-e. Azt mondod nem.
Kb egyedüli ember lettél volna, aki miatt elnyomom. De látod, nem kellett. Visszaszálltam a valóságba. Visszaolvastam az utolsó két hét beszélgetéseit, aztán azt látom, hogy nagyon le akartál építeni a végén. Nem is értem magam, hogy nem vettem észre. Jaaa, naívság helló! Szimbiózisban élek ezzel a fogalommal, csak az a gáz, hogy általában neki kedvez az együttélés. Az esetek nagytöbbségében mindig.

     Legalább jó zenéket hagytál hátra magad után. Amikor azokat hallgatom, olyan kicsit mintha még mindig érezném a közelséged. Kibaszott jó volt az illatod is. Azt a parfümnevet megmondhatnád. Meg azt is, hogy miért kezdtél ki velem. Vagy én kezdtem a kikezdést? Hmm, legyen írói titok. Olyan furcsa volt a magyarod, mégis imádtam, ahogy használod a nyelvet. (Valami kissé perverz megjegyzés). Igazából tudtad, hogy kezd elmúlni az, hogy minden nap eszembe jutsz? Mióta nem beszélünk, minimum volt két ilyen nap. És egyre több lesz. Másrészről ijesztő a feledés. Ha jobban belegondolunk, mindenki nyomot akar hagyni a világban. Mindenki úgy indul neki, hogy na, én leszek az, akire majd hatvan év múlva is emlékeznek. És hogy mennyi embernek sikerül? Magad is megtudod válaszolni. Hány olyan ma már nem élő embert tudsz mondani, akiről tudod, hogy mit tett le az asztalra és mit köszönhetünk neki? Pontosan. Ez a szám elenyésző. Vajon hány olyan ember létezett korábban, aki ugyanazt gondolta, mint te most? Hányan jártak annak a pocsolyának a helyén, ahol te ma reggel a bárhova sietés közben loccsantottad a cipődre a vizet? És még hányan fognak? Csak kering körbe ez az egész világ, mi meg forgunk vele.

 Na, mindegy. Szóra sem érdemes.

(fiktív elemek-nem dohányzom)

.                                                                                       .                                                                                    .